MAGYAR VELOCIPED

ÜDVÖZÖLJÜK A MAGYAR VELOCIPED BARÁTOK HONLAPJÁN!

A napfény még alig csillant a kerékpárok kormányain, amikor már többszáz biciklis készülődött felhőtlen hangulatban, hogy végigkerekezzen a városon, megnyitva az agusztus 20-i virágkarneváli menetet.

Isteni érzés

A sor elején vidám velocipédesek állták a kíváncsi tekintetek és fényképezőgép vakuk rohamát. A társaság az ország szívéből érkezett. – Nagykőrösről, Kalocsáról, Bajáról, Kiskunmajsáról jöttünk, heten – mondta Gaál István, s már sorolta is, kik alkotják a korhű ruhákba bújt csapatot. Kiderült, egyikük több mint százéves kétkerekűvel, másikuk, Halápi Sándor pedig világbajnoki címmel is büszkélkedhet. Bringáikról elárulták, méretre készülnek. – Nem mindegy ám, hogy kinek milyen hosszú… a lába – élcelődtek. Búcsúzóul István komolyra fordította: – Isteni érzés ennyi bringás között tekerni, tavaly is nagyon tetszett, s jövőre is biztosan jövünk. 

(HAON)


mini-bugac.jpg


disz.jpg

Helyi Téma online

Velocipédek a kilátó árnyékában




Írta: HT   
2010. szeptember 26.

A hivatalos meghatározás szerint a velocipéd a mai kerékpárok őse, kétkerekű szállítóeszköz. Ezekből a már ritkán látható, mai szemmel hóbortosnak tűnő járművekből állított össze szabadtéri kiállítást az Erzsébet- kilátó centenáriumi ünnepén a Magyar Velocipéd Barátok Köre.

A kiállított tárgyakat ezúttal nemcsak megfogni, hanem – legalábbis a gyerekeknek – egy felülés erejéig kipróbálni is szabad volt. Pedig az 1870–80-as modellek tökéletes, kézzel készült másolatai komoly értéket képviselnek, áruk általában meghaladja a 300 ezer forintot. Gaál István szervező lapunk kérdésre elmondta, a Magyarországon fellelhető replikák jelentős részét hazai mesterek készítik, a többi kétkerekű külföldi műhelyek terméke. Függetlenül a gyártás helyétől, valamennyi modell korhű másolat, azaz kialakításukban, színükben és felszereltségükben is teljesen megegyeznek az eredetivel. A bemutatott kétkerekűeken látható dudák, csengők és különleges karbidlámpák a XIX. század második felét idézik. Bár a velocipédeket is az aktuális divatirányzatoknak megfelelően tervezték, nehéz két teljesen egyforma darabot találni. Ennek oka, hogy az első kereket általában a vevőhöz méretezték, csak így volt garantálható a biztonságos és gyors haladás. A tömör gumikerekeket felülről nyomó fékeket taposni kellett, érezhető lassítást azonban inkább a pedál visszafogásával értek el. Hogy valójában milyen érzés velocipédezni, a nézők ezúttal nem tapasztalhatták meg, a legkisebbek viszont szülői segítséggel felülhettek a magasan elhelyezett nyeregre. Mosolyukból arra lehetett következtetni, hogy velo­cipéden ülni minden bizonnyal irigylésre méltó élmény, kellemes mulatság lehet. mm

disz.jpg

Velocipédek a város tetején

Biciklisek_hoditottak_meg_a_Janos-hegyet2Különleges kétkerekű járművekkel érkezett a Kilátó-fesztiválra a Magyar Velocipéd Barátok Köre. A velocipéd és a mai kerékpárok közötti legnagyobb különbség – a kerekek méretei mellett –, hogy amíg a modern bicikliket lánc és áttételek segítségével lehet mozgatni, a velocipéden közvetlenül az első keréken vannak a pedálok. Megfelelő sebesség eléréséhez pedig nagy kerékre volt szükség, amelynek méretét ráadásul a kerékpáros alkatához, magasságához kellett igazítani. Ezért van az, hogy – legalábbis méreteiket tekintve – a legtöbb velocipéd különbözik egymástól.
A kilátó teraszán bemutatott három kétkerekű közül kettő Magyarországon készült, a harmadikat egy külföldi műhely szerelte össze. A kerékpárok az 1870–80-as években használt modellek tökéletes másolatai, úgynevezett replikák, megtalálhatók rajtuk az akkoriban divatos korhű kiegészítők: a csengők, dudák és a biztonsági okokból is fontos szerepet betöltő díszes karbidlámpák.
Bár valamennyi működőképes, akár napi használatra is alkalmas, próbakörre ezúttal érthető módon nem volt lehetőség – egy mai méretre készült velocipéd ára megközelíti a 300 ezer forintot –, a legkisebbek azonban felülhettek a másfél méter magasan elhelyezett nyeregre, ahonnan kiváló kilátás nyílt a teraszon hömpölygő sokadalomra.

                                                                                                          (m.)

disz.jpg

cikk.jpg

disz.jpg

Óriási kétkerekűk Kalocsán

2008. augusztus 25.,hétfő 19:42  |
Aki nyitott szemmel jár a városban, esetleg szombatonként nem tud aludni, s Meszes felé veszi az irányt, biztos találkozott már ezekkel az óriási kerékpárokkal. Aki pedig még nem látta a három, mondhatni kalocsai fiatalembert (ketten kalocsaiak, a harmadikuk homokmégyi), azoknak szeretnénk őket és kezeik munkáját, a három régi stílusú velocipédet bemutatni.

Kalocsa rovat cikkei

Név szerint: Gaál István, Matos Csaba és Rideg Krisztián a három bátor és ügyes kezű delikvens, akik régi álmukat valósították meg ezeknek a kerékpároknak a megépítésével. Több hetes, mondhatni hónapos kutatómunka, tervezgetés, számolgatás, s megannyi sikertelen próbálkozás után csak elkészült az ősdarab, az első velocipéd, melyet azóta már el is adtak. S jöttek a következő igények és ötletek, és elkészült az a három kerékpár, amelyeket most Önöknek szeretnének bemutatni. Hátha kedvet kap valaki, akár csak hajtásban, de lehet, hogy az építésében, elkészítésében lát fantáziát. Sosem lehet tudni.

- Honnan jött az ötlet, hogy ezeket a régi típusú kerékpárokat, velocipédeket elkezdjétek megépíteni? – tettem fel első kérdésemet Rideg Krisztiánnak.
- Egy öngyújtóról jött az ötlet, ott láttunk egy hasonló járművet, s onnan jött, hogyan lehet megcsinálni az egészet. Az egy kicsinyített kép volt, a feladat pedig, amíg elkészült az első kerékpár, igencsak nagy kihívás volt. A jármű elkészítése alatt a kerék okozta a legnagyobb problémát, de végül is, azzal készültünk el a leghamarabb. Kitaláltuk, a munkafolyamat során jöttünk rá, hogy milyen anyagokból lehet az egész járgányt megvalósítani. A legelső kerékpár természetesen nem így nézett ki, elég kezdetleges technika volt ehhez a mostani gépekhez képest. Ez már egy kiforrott darab, nyugodtan mondhatom, aki tud vele kerékpározni, az a forgalomba is tudja helyezni. Ez a három gép, amelyet most bemutatunk, fél éven keresztül készült. Amikor szabadidőnk volt, akkor ezekkel foglalkoztunk. Mindig nyers állapotban voltak kipróbálva ezek a gépek, a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy nem úgy kell felszállni és leszállni, mint a hagyományos kerékpárokra. Többször elestünk vele, mert ugye nem szabványos járműről van szó. A kerékpárok több méretűek, hiszen a használójának a magassága, lábainak hossza határoz meg sok paramétert. Az emberek magasságából már látom, ki az, aki esetleg meg tudná tekerni, próbálkozások voltak már rá, volt akinek fogadásból még a kerékpárt is felajánlottam, de eddig még nem sikerült másnak hajtania rajtam kívül.

Krisztián beszámolója után Isti is kedvet kapott, s a saját kerékpárját már szakszerűen, profi módon mutatja be:
- Ez a velocipéd egy egyedileg gyártott kerékpár. Adott egy táblázat, amely alapján ki lehet számolni, mekkora kerék kell egy adott magassághoz, s mekkora kereket tud áthajtani az illető ezekkel a hajtókarokkal. A pedálok hagyományos hajtókarok, mégis korhűen próbáltuk kialakítani őket, a gumikat is gondosan választottuk ki hozzá. A kormány csőhajlítóval lett meghajlítva, hiszen a lábaknak, a comboknak kell a hely, ezért van a kormány furcsa íve. Egyedileg készült el a fék, házilag lett a laposvas meghajlítva hozzá. Ez a fék lassító fékként szolgál, ugyanis ha a kerékpárnál rendes patkófék lenne, akkor az azt idézné elő, hogy fékezéskor a keréken minden átbukik. A kormányon a fogókák rózsafából lettek esztergáltatva, majd szakszerűen lekezelve és rézgyűrűvel ellátva, hogy ne repedjen szét a fa. A kerékpáron van egy hátsó fék is, amely sokkal hatásosabb, mint az első fék, a pedálokról lelépve nyomófékként sokkal hatékonyabban és biztonságosabban lehet lefékezni vele a járművet. A fékezést és a gyorsítást is a hajtókarokkal és az első kerékkel lehet elérni, mivel közvetlen a hajtás. Erről a kerékpárról a leszállás meglehetősen lassú, de így biztonságos.

A fiúk reményeik szerint egyre több helyen tudják járgányaikat bemutatni, a nyár folyamán voltak már Kiskunhalason egy veterán autós találkozón, valamint Kecskeméten, egy hasonló rendezvényen, ahol nagy örömükre hasonló velocipédesekkel is találkoztak. Távoli terveik közt kalocsai bemutatkozásuk is természetesen benne van, de még várják a megfelelő alkalmat. Addig is, ha az utcán látják őket, ne ijedjenek meg, hiszen nem óriások lepték el a várost két keréken, csak három jó kedélyű fiatal talált magának hasznos elfoglaltságot.

elena


A velocipédista: Halápi Sándor

 2009. augusztus 23. 12:16 ·  HBalage ·  interjú 
 1,515 látogató olvasta ·  10 hozzászólás 

Az 51 éves sportember egész élete a kerékpárokhoz kötődik, kezdve egészen onnan, hogy édesapja kerékpárüzletet vezetett Abonyban. Innen eredeztethető, hogy kerékpár- motorkerékpár-műszerész szakon végez a szakmunkásképzőben, majd érettségi után technikusi oklevelet szerez Budapesten. Tizenhárom évesen a Szolnoki Cukorgyár országúti kerékpáros szakosztályába igazol, ahol többszörös aranyjelvényesként és első osztályú versenyzőként 13 évig tapossa a pedált.

halapi_02

Ezután Ceglédre nősül, majd sportszervezőként kezd tevékenykedni, így ismerkedik meg Schirilla Györggyel, akinek útmutatásai alapján belekóstol az ultrafutás világába is. Nemsokára az első Magyarországon rendezett triatlonverseny rajtjánál találjuk, majd további nyolc évet tölt el a sportágban. A nyolcvanas évek végén ismét kerékpárszervizt nyit édesapjával Abonyban, a jól fejlődő vállalkozást aztán három évvel ezelőtt Tiszakécskére költözteti. Jelenleg is itt él és dolgozik, de a hagyományos kerékpárokat már csak javítja és árulja, ő maga ellenben három velocipédet birtokol, melyeket sportcélokra használ. Nem is eredménytelenül, hiszen a géposztály számára rendezett tavalyi világbajnokság egymérföldes távján 4., míg az idei világversenyen 100 mérföldön 2. helyezést szerez.

halapi_03

- Honnan eredeztethető nálad a velocipédek iránti vonzalom?

Valójában engem világ életemben foglalkoztatott ez a dolog. A kerékpár témakörén belül mindig úgy gondoltam, hogy azok az emberek, akik a régi kerékpárokat építették, borzalmasan tudták, hogy mit csinálnak. Ezért is nagyon tetszenek a régi bicajok, szeretem a formavilágukat, és azt, hogy nagyon kényelmesek. Az általam csodált öreg bringák körébe természetesen beletartozott a velocipéd is. Mindig is azon ügyködtem, hogy szerezzek egyet magamnak, de sajnos nem jutottam hozzá, így édesapámmal készítettünk egyet. Ez a mai napig megvan, de nem igazán alkalmas arra, hogy sportoljak vele, inkább dekorációs jelleggel készítettük.

A 2007-es pálya ob szünetében a Millenárison

A 2007-es pálya ob szünetében a Millenárison

- Hogyan kezdődött aztán mindennek a sportolással kapcsolatos része?

Tizennégy évvel ezelőtt az egyik barátommal kimentünk Ausztriába vásárolni. Ahogy mentünk be Bécsbe, a Duna-csatorna mellett haladtunk el. Látom ám, hogy ott bringázik a partján valaki velocipéddel. A gyorsforgalmi út kellős közepén azonnal bevágtuk a féket, kitettük az elakadásjelzőt, leintettük az illetőt, hogy álljon meg, mert nekünk mindenképpen beszélnünk kell. Nos ez az ember elmondta, hogy azt a gépet, amivel ő megy, Csehszlovákiában vette – illetve csináltatta -, és nagyjából még azt is el tudta mondani, hogy hol. Az elkövetkező években mindent elkövettem annak érdekében, hogy eljussak oda, de valahogy sohasem jött össze. Aztán 2004-ben a Fertő-tó osztrák oldalán rendezték a velocipédesek világbajnokságát, ahová én is kimentem, és szerencsére sikerült összefutnom ott Zdenek Mĕsičekkel, aki édesapjával közös vállalkozásban gyártja ezeket a bringákat. Megemlítettem neki, hogy én is szeretnék egy ilyen kerékpárt. Erre az volt a válasza, hogy semmi akadálya, sőt, felajánlotta, hogy ki is próbálhatok akár egyet. Elmondta, hogy mit hogyan kell, persze nem is sejtette, hogy én már mentem ilyesmivel. Teljesen leizzadt, amikor felpattantam, és nekilódultam, én viszont azt tapasztaltam eközben, hogy nagyon érzem magam alatt a gépet. Magabiztosságomat látva Zdenek belátta, hogy nincs pardon, építenie kell nekem is egy ilyen gépet. Levette a méreteimet és nyolc hónap múlva házhoz szállították nekem. Ezzel a bringával azóta 5500 km-t tekertem, aztán egy hónappal ezelőtt megérkezett az új gépem, amelyik már kifejezetten versenycélokra készült.

halapi_05

- A biztos haladás elsajátítása mennyire volt időigényes?

Aki tud hagyományos országúti kerékpárral közlekedni, és ennek tetejébe esetleg még pályakerékpárt is használt valaha, annak elég egy jó fél óra ahhoz, hogy tudjon vele gond nélkül haladni. Nem biztos, hogy bizonyos szituációkat – mint például hírtelen leszállás – tud majd megfelelően kezelni, de tud majd tekerni vele. Persze más kérdés, hogy mekkora távolságokat képes megtenni, hiszen az már edzés kérdése. Elsőre én is csak 12-15 kilométereket mertem menni vele, mert ennyi távolság alatt is képes voltam elfáradni. Egészen más izomcsoportokat mozgat meg, célirányosan kell edzeni erre az igénybevételre.

halapi_06

- Ha már edzésnél tartunk… Mennyi volt a leghosszabb táv, amit egy nap alatt teljesítettél velocipéddel? Milyen átlagsebességet képzeljünk hozzá egy ilyen járműhöz?

A múltkori Balaton-kör Túra a tó körül a maga 200 kilométerével volt az eddigi leghosszabb táv, edzéseken 100-120 kilométernél nem szoktam többet tekerni vele. A legjobb átlagom 20,7 km/h volt a Gödöllő-Vác-Gödöllő távon. A dombok sok időt elvesznek. Érdekes, de majdhogynem gyorsabban küzdöm le az emelkedőket, mint a lejtőket. A bringán lévő kézifék a sebesség hosszú távú kordában tartására nem alkalmas, így nem lehet igazán elengedni lejtőn a bringát, az meg végképp rossz taktika, ha leveszem a lábamat a pedálról, mert akkor pusztán kézzel kell irányban tartani, és ha ilyenkor beinog, biztosan le fog dobni. A láb a kulcsa mindennek, hiszen azzal tekersz, a hajtásnak ellent tartva lassítasz és az irányt is tartod egyben.

halapi_07

- Akik hajtottak országúton fix áttételes gépet, azok számára nem ismeretlen dolog, amiről beszélsz… Egyedül szoktál edzeni, vagy van állandó edzőpartnered?

Néha egyedül, de idén az egyik barátom – Hangyási Ferenc -, egész évben jött velem, például edzések vagy teljesítménytúrák során ő viszi a frissítőmet. A múltkori tókerülésre, és a világbajnokságra egyaránt elkísért. Országútival vagy montival szokott jönni, utóbbi azért jobb ilyen vegyes edzésekre, mert én általában síkon olyan 25-ös tempót megyek, ami egy országúti gépnek többnyire lassú lenne.

halapi_08

- Említetted a világbajnokságot. Hogyan néz ki egy ilyen a velocipédeseknek rendezett világverseny programja?

Ezt a világbajnokságot nem érdemes összehasonlítani egy hagyományos értelemben vett kerékpáros vb-vel. A velocipédeseket – illetve a történelmi kerékpárok rajongóit, hiszen van itt mindenféle veterán gép – egy amerikai elnökletű nemzetközi szervezet fogja össze, ők szervezik a világversenyeket. Egy ilyen rendezvényen nagyon nehéz kategóriákba sorolni a versenyzőket, hiszen különböző korok ezerféle kerékpárjának nyergében különböző életkorú kerékpárosok ülnek. Emellett az is nehezíti a helyzetet, hogy a biztonságot is garantálni kell, tehát fontos, hogy ne essen baja a húsz-harmincévesek között elinduló hetvenéves bácsinak sem. Mindezt a mostani hollandiai vb-n úgy oldották meg, hogy egy nyolc kilométeres körpályát jelöltek ki, ezen a körön a választott versenytáv egy bizonyos tág időkorláton belül bármikor teljesíthető volt, és egyéni döntés, hogy pontosan mikor rajtolsz. A szintidőt megadták, és minden körben pecsételtetni kellett, így ez inkább egyfajta időfutamnak tekinthető, csak éppenséggel egyszerre sokan vannak a pályán. A távokat mérföldben mérik, 25, 50, 75 illetve 100 mérföldes táv között választhattunk. Feri barátom és én mindjárt a legelején rajtoltunk a leghosszabb távon, ő egy 1936-os Dürkopp kerékpárral, én pedig az új Mĕsiček gépemmel. A történelmi kerékpárokkal versenyző társaság olyan inkább, mint egy nagy család, nem élet-halálra megy ilyenkor a versengés. A fiatalabb generáció tagjai persze azért „karmolják” egymást, én meg úgy éreztem, hogy na ebbe a kategóriába még hadd tartozzak bele… Szóval hajtottam, odatettem magamat rendesen, és már az elején éreztem, hogy ebből lehet még valami… Miután több távon különböző időpontokban rajtoló emberek haladtak ugyanazon a pályán, ezért nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, hogy a legelején egy belga srác elment egy öreg váltós bringával. A befutó után tudtam meg, hogy nem egészen 5 perccel vert meg, így a 100 mérföldes távon abszolútban a 2. helyen végeztem. Mint azt említettem itt nincsenek kategóriák, ettől függetlenül tény, hogy a velocipédesek között viszont én lettem az első.

halapi_09

- Hát, ezúton is szeretnénk gratulálni… Hogyan viszonyul amúgy a szűkebb-tágabb környezeted ehhez a szokatlan hobbihoz?

Eleinte nagyon meglepődtek. A kerékpárüzlet révén Tiszakécskén sokan ismernek, amikor azonban először megláttak ezzel a kerékpárral, nem tudták összekötni a dolgot velem, de persze azért sejtettek valamit. Sokan voltak, akik a boltban feltették a kérdést, hogy engem láttak-e azzal a nagykerekűvel. Talán kicsit ellentmondásos, de nem kedvelem igazából a feltűnést. Én a sportot látom a velocipédezésben – nekem ez a része fontos -, az utca embere ellenben a látványosságot. Összességében elmondhatom, hogy mindenki pozitívan fogadja, és a velocipéd kapcsán könnyen lehet jó kapcsolatba kerülni az emberekkel.

halapi_10

- Végül milyen további pozitívumot említenél még, amely a velocipéd mellett szól?

Lehet, hogy furcsán hangzik, amit mondok, de ha egy ilyen kerékpárral végigmegyek az országúton, egészen más a megítélésem az autósok körében. Ha egy hagyományos kerékpárral kimész edzeni, akkor többnyire eltaposnak, vagy leszorítanak. Ezzel szemben a velocipéd nyergében észrevesznek, kikerülnek, köszönnek, egyszóval vigyáznak rád. Az ilyen gép teljesen más kerékpározási stílust igényel – hiszen ez örökhajtós, ezért nagyobb odafigyelés szükséges hozzá -, de meg lehet szokni. Más, mint a hagyományos kerékpározás, de ugyanolyan – ha nem még inkább – élvezetes…

halapi_11

Szöveg: HBalage
Fotó: Szeles Péter, HBalage

Az emberszelídítő

Borbély  György  a Kolozsvári  Athletikai Klub  kerékpárosa 1889

nyarán  velocipédre  pattant,  é s két  barátjával hetvenkét  nap  alatt

elkerekezett Párizsba, hogy megnézze a párizsi világkiállítást. Borbély

a rendezvény és  persze a  frissen  átadott  Eiffel-torony megtekintése

után  szusszant   egyet,  majd   nekivágott  az  Alpoknak,  és   áttekert

Torinóba.

 
 

Móricz Simon

Szeretett volna találkozni Kossuth Lajossal is, aki viszont ez idő

tájt  éppen  Svájcban  tartózkodott.  Borbély  nem  jött zavarba,

Svájc  felé  vette az irányt, de  mivel  ott sem találta Kossuthot,

megvonta a  vállát, és  visszabringázott  Kolozsvárra. Mármost

aki  látott   már   Tour  de   France-on,  az   Alpokban   szenvedő

kerékpárost,  a z Borbély  esetében  azt a szenvedést szorozza

meg kettővel. Esetleg hárommal. Merthogy a velocipédről tudni

kell:  nincs  rajta  váltó  vagy  ravasz  áttétel,  ami könnyítené a

hegymenetet, a kerékpáros a hatalmas méretű, örökhajtós első

kereket  tekeri  szünet nélkül. De  nincs rajta fék sem (épp csak

egy lassító), ami lejtőn maga az életveszély. És akkor még nem

beszéltünk  arról, hogy  a   vékony, de   tömör  gumival   szerelt

velocipéd  stabilitása nagyobb sebesség és rossz állapotú utak

esetén erősen kérdéses; az ilyen terepen  megtett  kilométerek

mellékhatásairól az orvosok, gyógyszerészek tudnának mesélni.

Arról     viszont        a      Tiszakécskén      élő      Halápi       Sándor

velocipéd-világbajnokunk   tudna  mesélni,  hogy  manapság,  a

korszerűbbnél   korszerűbb  bringák  korában  miképpen  szeret

bele   valaki   ebbe  a  történelmi  kerékpárba, miért   vállalja   a

fentebb leírt nehézségeket.

disz.jpg





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 18
Heti: 40
Havi: 391
Össz.: 106 999

Látogatottság növelés
Oldal: Ezt írták rólunk
MAGYAR VELOCIPED - © 2008 - 2018 - velociped.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »